Gyógynövények az immunrendszer védelmére

Az immunrendszer védelme fontos, hiszen csak akkor képes védekezni a kórokozókkal – baktériumokkal, gombákkal és vírusokkal – szemben, ha erős, ha jól működik, ha mi is teszünk annak érdekében, hogy esélye se legyen a betolakodóknak. Szerencsére, nagyon sok olyan gyógynövény és természetes kiegészítő áll a rendelkezésünkre, amelyek biztosítani tudják immunrendszerünk védelmét.
Gyógynövények az immunrendszer védelmére

A bodza és az influenza

A bodza egy ismert gyógynövény. Mind a virága, mind a bogyós termése nagyon hasznos, hiszen kiemelkedő szerepe van az immunrendszer fokozásában. Ez a gyógynövény nagyon hasznos lehet megfázás és influenza esetén, de a gyulladás és az allergia tüneteinek a csökkentésében is kiemelkedő a szerepe. Amennyiben mégis megbetegszünk, azaz influenzásak leszünk, úgy a bodza, illetve az abból készült termékek, jelentősen lerövidítik a betegség lefolyásának időszakát.

A gyömbér és a gyulladás

Az ájurvédikus gyógyászat már ősidők óta alkalmazza a gyömbért gyógyító célokra. Mivel a gyömbér úgynevezett melegítő hatással rendelkezik, így elősegíti, hogy a mérgező anyagok ne tudjanak felhalmozódni a szervezetben. A gyömbérgyökérnek immunterápiás hatása is van, illetve gyulladást is csökkent, így többféleképpen is biztosíthatja a védelmet a betolakodókkal szemben. Mivel a gyömbérgyökér antimikrobiális hatással is rendelkezik, így segíthet a különféle fertőzések leküzdésében. Még az olyan gyulladással szemben is hatékony lehet, amelyet valamilyen kórokozó, vagy környezeti hatás – cigarettafüst – generál a szervezetben.

A bíbor kasvirág és a fertőzések

A bíbor kasvirág az egyik olyan a gyógynövények sorában, amely immunstimuláns hatással rendelkezik. Nagyon hatásos a fertőzésekkel szembeni védelemben. A bíbor kasvirág emellett immunmoduláló hatással is rendelkezik. Elsősorban az akut felső légúti fertőzések kezelésében van kitüntetett szerepe.

A ginzeng és az immunrendszer fellendítése

A ginzengnek nem csak az immunrendszer fellendítésében van kiemelkedő szerepe, hanem a fertőzések leküzdésében is aktívan szerepet játszik. A ginzeng szabályozni tudja a makrofágok és a T-sejtek működését, így növelve az immunrendszer védekezőképességét. A ginzeng olyan aktív vegyületeket is tartalmaz, amelyek nem csak a baktériumokkal, hanem a vírusokkal is eredményesen veszi fel a harcot. A ginzeng az antitesttermelésben is részt vesz, így akár meg is akadályozhatja, hogy a szervezetbe jutó kórokozók kárt tegyenek a test sejtjeiben.

Zöld tea és az antioxidánsok

A zöld tea tele van értékes antioxidánsokkal. Ezek az antioxidánsok eredményesen harcolnak a káros hatású szabadgyökökkel szemben, amelyek oxidatív stresszt, majd betegségeket okoznak. A zöld teának az immunmoduláló hatása is kiemelkedő. A zöld teában lévő antioxidánsok és aminosavak lehetővé teszik, hogy a szervezet eredményesen küzdjön meg a betegségekkel.

Kapcsolódó cikkek

Miért egészségesek a magvak?

Miért egészségesek a magvak?

Az egészséges táplálkozáshoz, a magvak fogyasztása is szorosan hozzátartozik, hiszen olyan értékes tápanyagokat tartalmaznak, amelyek fokozzák az egészségünket. Lássuk is, milyen magvak járulnak hozzá az egészségi állapotunk fellendítéséhez!

Sok gyógynövény - 5 gyógynövény az immunitás fokozására – alkalmas az immunrendszer megerősítésére.

5 gyógynövény az immunitás fokozására

Léteznek olyan gyógynövények, amelyek már évszázadok óta bizonyítanak, azaz az egészségünket szolgálják, hiszen a betegségek megelőzésében vesznek aktívan részt. A gyógynövények, az immunitást is fokozhatják. Mutatjuk is, melyek ezek!

Illóolajok az erős immunrendszerért

Illóolajok az erős immunrendszerért

A természet ereje vitathatatlan. Az illóolajok nagyon sokat segíthetnek abban, hogy az immunrendszerünk megerősödjön, de a már kialakult betegségek esetén is a segítségünkre lehetnek. Elsősorban aromaterápiás hatásuk kiemelkedő.